Tudnivalók a társasjátékokról

A társasjátékok a legrégebbi ismert játékaink közé tartoznak, kialakulásuk nagyjából egyidős az írásbeliséggel. Már az időszámításunk előtti Egyiptomban és Kínában is társasjátékoztak az emberek. Újkori történetük az 1700-as évek végétől jól dokumentálható, igazán népszerűek azonban az új generációs, modern társasjátékok a 20. század közepétől lettek. Különféle típusú társasjátékokat ismerünk aszerint, hogy

  • kompetitív vagy
  • kooperatív-e,
  • táblajáték,
  • terepasztalos,
  • kockával, esetleg
  • kártyával
játszható. Egyre több pedagógus alkalmaz társasjátékokat oktatási, fejlesztési céllal is az óráin, hiszen olyan alapvető képességeket fejleszthetünk velük játszva, szinte észrevétlenül, mint a kommunikáció, együttműködés, türelem, logika vagy a memória.

Társasjátékok minden korosztálynak

 

 

A társasjátékok olyan széles választékban kaphatók, hogy kicsik és felnőttek egyaránt megtalálhatják a kedvencüket. A Játékszigetnél kaphatók társasjátékok gyerekeknek, akár 3 éves kortól, mint a Teki Móka vagy a már klasszikusnak számító Állatóvoda. Családi társasjátékainkkal, mint a Villámválasszal, vagy a Monopoly különböző változataival gyerekek és felnőttek is egyaránt jól szórakozhatnak. Ha pedig valami igazán ütős társasjátékot szeretnél, a Játéksziget készletéből olyan komoly és komplex, felnőtteknek szóló gazdasági vagy stratégiai társasjátékok közül válogathatsz, mint a Rizikó, a Scythe vagy a Mars terraformálása.

Társasjáték

Társasjáték / Logikai társasjáték
Back Spin társasjáték

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Thinkfun Cikkszám: GKTHI34369 A Back Spin a Thinkfun új játéka: harminchat hely, 18-18 a...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Thinkf...

Készleten
5.790 Ft
Kosárba
Társasjáték / Oktató- és fejlesztő játék
Thinkfun All Queens Chess

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Thinkfun Cikkszám: KNS3450

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Thinkf...

Készleten
4.390 Ft
Kosárba
Társasjáték / Oktató- és fejlesztő játék
Thinkfun Zingo Hány óra?

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek Márka: Thinkfun Cikkszám: KNS7705 A ThinkFun Zingo - Hány óra van? játékkal játékosan tanulhatod meg leolvasni az órát....

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek Márka: Thinkfun Cikkszám: KNS770...

Készleten
5.890 Ft
Kosárba
Társasjáték / Társasjáték kicsiknek
Thinkfun S'match (új)

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Márka: ThinkFun Cikkszám: KNS7912 A S'Match játékban a hagyományos memóriajáték párosul egy különleges forgatóval. A forgató dönt arról, hogy a kártyák...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Márka: ThinkFun Cikkszám: KNS7912 A S'Match játékban a hagyo...

Készleten
6.490 Ft
Kosárba
Társasjáték / Társasjáték kicsiknek
Thinkfun Zingo! 1-2-3

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Thinkfun Cikkszám: 7703 A Zingo! 1-2-3 egy vidám, interaktív, számpárosító játék, amely a klasszikus Zingo...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Thinkfun Ci...

Készleten
5.890 Ft
Kosárba
Társasjáték / Társasjáték kicsiknek
Thinkfun Kajacsata

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Thinkfun Cikkszám: 7930K Egy jó társasjátékra vágysz? Tedd a Kajacsatát az asztalra, és szolgálj fel...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Thinkfun Ci...

Készleten
5.890 Ft 5.120 Ft
Kosárba
Társasjáték / Oktató- és fejlesztő játék
Thinkfun Guríts és játssz

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 1-3 éveseknek Márka: Thinkfun Cikkszám: 1800

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 1-3 éveseknek Márka: Thinkfun Cikkszám: 1800

Készleten
5.490 Ft
Kosárba
Társasjáték / Társasjáték kicsiknek
Thinkfun Zingo (angol verzió)

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Thinkfun Cikkszám: 7700E Angol nyelvű változatban!A Zingo egy gyors, szórakoztató párosító játék. Nagyszerű játék azoknak,...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Thinkfun Ci...

Készleten
5.890 Ft
Kosárba
Társasjáték / Kártyajáték
Thinkfun Swish - magyar nyelvű

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Thinkfun Cikkszám: 1483751571 Most már magyar nyelven is kapható a Swish! Vedd kézbe ezt...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Thinkf...

Készleten
5.490 Ft
Kosárba
Társasjáték / Logikai társasjáték
Thinkfun Hoppers

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Thinkfun Cikkszám: 1483067014 A klasszikus szoliterjáték továbbfejlesztéseként készült Hoppersben békákkal kell átugrani másik békákat,...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Thinkf...

Készleten
4.990 Ft
Kosárba
Társasjáték / Logikai társasjáték
Thinkfun Chocolate Fix

Kiknek ajánljuk: Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Thinkfun Cikkszám: 1483750796 Szoliter logikai játék, melyben a feladatkártyákon lévő utasításokat követve kell a tálcára...

Kiknek ajánljuk: Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Thinkfun ...

Készleten
5.990 Ft
Kosárba
Társasjáték / Logikai társasjáték
Rush Hour - Csúcsforgalom

Kiknek ajánljuk: Fiú Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Thinkfun Cikkszám: 1483750550 A Rush Hour logikai játék a hétköznapjainkból már megszokott csúcsforgalomba és közlekedési...

Kiknek ajánljuk: Fiú Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Thinkfun C...

Készleten
5.990 Ft
Kosárba
Társasjáték / Logikai társasjáték
Thinkfun Brick by Brick

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Thinkfun Cikkszám: 1483059019 A játék "téglákból" álló puzzle-elemeket tartalmaz, továbbá 60 feladványkártyát kezdőtől a...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Thinkf...

Készleten
5.390 Ft
Kosárba
Társasjáték / Logikai társasjáték
Laze Maze junior társasjáték

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Thinkfun Cikkszám: GKTHI34365 A Laser Maze Jr. logikai játék az űrbe kalauzolja el a...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Thinkf...

Készleten
11.590 Ft
Kosárba
Társasjáték / Logikai társasjáték
Thinkfun Rush Hour Junior - magyar nyelvű

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 7-12 éveseknek Márka: Thinkfun Cikkszám: 1483751533 A Rush Hour logikai játék a hétköznapjainkból már megszokott csúcsforgalomba és közlekedési dugókba kalauzol...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 7-12 éveseknek Márka: Thinkfun Cikkszám: 14837...

Készleten
5.990 Ft
Kosárba