Tudnivalók a társasjátékokról

A társasjátékok a legrégebbi ismert játékaink közé tartoznak, kialakulásuk nagyjából egyidős az írásbeliséggel. Már az időszámításunk előtti Egyiptomban és Kínában is társasjátékoztak az emberek. Újkori történetük az 1700-as évek végétől jól dokumentálható, igazán népszerűek azonban az új generációs, modern társasjátékok a 20. század közepétől lettek. Különféle típusú társasjátékokat ismerünk aszerint, hogy

  • kompetitív vagy
  • kooperatív-e,
  • táblajáték,
  • terepasztalos,
  • kockával, esetleg
  • kártyával
játszható. Egyre több pedagógus alkalmaz társasjátékokat oktatási, fejlesztési céllal is az óráin, hiszen olyan alapvető képességeket fejleszthetünk velük játszva, szinte észrevétlenül, mint a kommunikáció, együttműködés, türelem, logika vagy a memória.

Társasjátékok minden korosztálynak

 

 

A társasjátékok olyan széles választékban kaphatók, hogy kicsik és felnőttek egyaránt megtalálhatják a kedvencüket. A Játékszigetnél kaphatók társasjátékok gyerekeknek, akár 3 éves kortól, mint a Teki Móka vagy a már klasszikusnak számító Állatóvoda. Családi társasjátékainkkal, mint a Villámválasszal, vagy a Monopoly különböző változataival gyerekek és felnőttek is egyaránt jól szórakozhatnak. Ha pedig valami igazán ütős társasjátékot szeretnél, a Játéksziget készletéből olyan komoly és komplex, felnőtteknek szóló gazdasági vagy stratégiai társasjátékok közül válogathatsz, mint a Rizikó, a Scythe vagy a Mars terraformálása.

Társasjáték

Mutat 1 -tól/-től 15 -ig 16 termékből

Társasjáték / Szójáték
Scrabble társasjáték 70. születésnapi limitált kiadás

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Scrabble Cikkszám: MTLGCT23   Scrabble Original társasjáték 70. születésnapi különkiadás 70 éves lett a...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Scrabble ...

Készleten
14.590 Ft 12.690 Ft
Kosárba
Társasjáték / Kártyajáték
DOS kártyajáték

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: UNO Cikkszám: MTLFRM36   DOS kártyajáték A DOS kártyajáték a jól ismert UNO „második...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: UNO Cik...

Készleten
1.990 Ft 1.790 Ft
Kosárba
Társasjáték / Kártyajáték
Állatkölykös Uno kártyajáték

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: UNO Cikkszám: MTLFLK78   Állatkölykös Uno kártyajáték Ismered az Uno kártyajátékot? A lehelyezett lapra...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: UNO Cik...

Készleten
2.890 Ft
Kosárba
Társasjáték / Kártyajáték
Jurassic World UNO kártya

Kiknek ajánljuk: Fiú Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Mattel - Jurassic World Mesehős: Jurassic World Cikkszám: MTLFLK66   Jurassic World UNO kártya Az UNO-t...

Kiknek ajánljuk: Fiú Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Mattel - Jurassic Worl...

Készleten
2.890 Ft
Kosárba
Társasjáték / Kártyajáték
Verdák 3 Uno kártya

Kiknek ajánljuk: Fiú Korosztály: 5-7 éveseknek, 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: UNO Mesehős: Verdák Cikkszám: MTLFDJ15   Verdák 3 UNO kártya   Most játszhatsz...

Kiknek ajánljuk: Fiú Korosztály: 5-7 éveseknek, 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: ...

Készleten
2.790 Ft
Kosárba
Társasjáték / Kártyajáték
Gas Out - Verdák 3 Pukiszörny

Kiknek ajánljuk: Fiú Korosztály: 5-7 éveseknek, 7-12 éveseknek Márka: Mattel Mesehős: Verdák Cikkszám: MTLFFK03   Gas Out - Verdák 3 Pukiszörny A Verdák Kipufogófürdőben is...

Kiknek ajánljuk: Fiú Korosztály: 5-7 éveseknek, 7-12 éveseknek Márka: Mattel Mesehős: Ver...

Készleten
6.390 Ft
Kosárba
Társasjáték / Családi társasjáték
Bukfencező minyonok társasjáték

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek, 7-12 éveseknek Márka: Mattel Games Mesehős: Gru Cikkszám: MTLFFC11   Bukfencező Minyonok társasjáték Ismered a Bukfencező majmok társasjátékot? A...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek, 7-12 éveseknek Márka: Mattel Games ...

Készleten
7.790 Ft
Kosárba
Társasjáték / Kártyajáték
Gru 3 Uno kártya

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek, 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Mattel Mesehős: Gru Cikkszám: MTLFDV57   Gru 3 UNO kártya Most az...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek, 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek M...

Készleten
2.790 Ft
Kosárba
Társasjáték / Kártyajáték
Snappy Dressers kártyajáték

Kiknek ajánljuk: Lány Korosztály: 5-7 éveseknek, 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Mattel Games Cikkszám: MTLFDM54   Snappy Dressers kártyajáték A Snappy Dressers kártyajáték egy...

Kiknek ajánljuk: Lány Korosztály: 5-7 éveseknek, 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka:...

Készleten
2.390 Ft
Kosárba
Társasjáték / Kártyajáték
Ugri-bugri Bukfencező majmok

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek Márka: Mattel Games Cikkszám: MTLBMM39   Ugri-bugri Bukfencező majmok Az Ugri-bugri Bukfencező majmok ügyességi társasjátékban próbáld rápattintani a...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek Márka: Mattel Games Cikkszám: MTLBMM...

Készleten
2.590 Ft
Kosárba
Társasjáték / Családi társasjáték
Scrabble Junior társasjáték

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek, 7-12 éveseknek Márka: Scrabble Cikkszám: MTLY9737   Scrabble Junior társasjáték A Scrabble Junior társasjátékkal most a gyerekek is...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek, 7-12 éveseknek Márka: Scrabble Cikk...

Készleten
7.990 Ft 6.950 Ft
Kosárba
Társasjáték / Kártyajáték
UNO Kártya

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: UNO Cikkszám: W2087   UNO kártya Az UNO kártya a klasszikus családi szórakozás játéka!...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: UNO Cik...

Készleten
1.690 Ft
Kosárba
Társasjáték / Társasjáték kicsiknek
Bukfencező Majmok társasjáték

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek, 7-12 éveseknek Márka: Mattel Games Cikkszám: 52563 Klasszikus ügyességi és akciójáték, amelyet könnyű megtanulni, és szórakoztató játszani! A...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek, 7-12 éveseknek Márka: Mattel Games...

Készleten
5.990 Ft
Kosárba
Társasjáték / Kártyajáték
Uno kártya - Színek mindenkinek

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: UNO Cikkszám: MTLGDP08 UNO kártya színtévesztőknek:Ki ne ismerné a népszerű UNO kártyajátékot, melynél a...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: UNO ...

Készleten
1.990 Ft 1.730 Ft
Kosárba
Társasjáték / Családi társasjáték
Scrabble Original társasjáték

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Scrabble Cikkszám: MTLY9619 Scrabble Original társasjáték A Scrabble Original a világ első számú szójátéka!...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Scrabble ...

Készleten
7.690 Ft 6.690 Ft
Kosárba

Mutat 1 -tól/-től 15 -ig 16 termékből