Tudnivalók a társasjátékokról

A társasjátékok a legrégebbi ismert játékaink közé tartoznak, kialakulásuk nagyjából egyidős az írásbeliséggel. Már az időszámításunk előtti Egyiptomban és Kínában is társasjátékoztak az emberek. Újkori történetük az 1700-as évek végétől jól dokumentálható, igazán népszerűek azonban az új generációs, modern társasjátékok a 20. század közepétől lettek. Különféle típusú társasjátékokat ismerünk aszerint, hogy

  • kompetitív vagy
  • kooperatív-e,
  • táblajáték,
  • terepasztalos,
  • kockával, esetleg
  • kártyával
játszható. Egyre több pedagógus alkalmaz társasjátékokat oktatási, fejlesztési céllal is az óráin, hiszen olyan alapvető képességeket fejleszthetünk velük játszva, szinte észrevétlenül, mint a kommunikáció, együttműködés, türelem, logika vagy a memória.

Társasjátékok minden korosztálynak

 

 

A társasjátékok olyan széles választékban kaphatók, hogy kicsik és felnőttek egyaránt megtalálhatják a kedvencüket. A Játékszigetnél kaphatók társasjátékok gyerekeknek, akár 3 éves kortól, mint a Teki Móka vagy a már klasszikusnak számító Állatóvoda. Családi társasjátékainkkal, mint a Villámválasszal, vagy a Monopoly különböző változataival gyerekek és felnőttek is egyaránt jól szórakozhatnak. Ha pedig valami igazán ütős társasjátékot szeretnél, a Játéksziget készletéből olyan komoly és komplex, felnőtteknek szóló gazdasági vagy stratégiai társasjátékok közül válogathatsz, mint a Rizikó, a Scythe vagy a Mars terraformálása.

Társasjáték

Mutat 1 -tól/-től 15 -ig 408 termékből

Társasjáték / Logikai társasjáték
Mistakos társasjáték - Harc a székekkel

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl Cikkszám: CTW01472 Mistakos társasjáték - Harc a székekkel A Mistakos társasjáték -...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek, 7-12 éveseknek Márka: ...

Készleten
4.490 Ft 3.190 Ft
Kosárba
Társasjáték / Családi társasjáték
Star Wars VIII. Érezd az érőt! Tárasjátél, Trefl

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl Mesehős: Star Wars Cikkszám: CTW01506 Az Ellenállás nagy veszélyben van. Az Első rend szinte...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl Mesehős...

Készleten
4.490 Ft 3.990 Ft
Kosárba
Puzzle és kirakó / 8 - 99 darabos puzzle
Mancs Őrjárat Maxi 24 db puzzle, Trefl

Kiknek ajánljuk: Fiú Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Trefl Mesehős: Mancs őrjárat Cikkszám: CTW14287 A Mancs Őrjárat kedvenc karakterei most puzzle formájában elevenednek meg....

Kiknek ajánljuk: Fiú Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Trefl Mesehős: M...

Készleten
2.490 Ft
Kosárba
Társasjáték / Társasjáték kicsiknek
Mickey egér útra készen társasjáték, Trefl

Kiknek ajánljuk: Fiú Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Trefl Mesehős: Disney Minnie-Mickey Cikkszám: CTW01609 Mickey és az utóversenyzők készülnek a következő versenyre! A szereplők...

Kiknek ajánljuk: Fiú Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Trefl Mesehős: Disne...

Készleten
3.990 Ft 3.470 Ft
Kosárba
Puzzle és kirakó / Puzzle-kiegészítő
Trefl Puzzle kirakó szőnyeg 500-3000 db

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek, 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl Cikkszám: CTW60986 Még nem sikerült kiraknod a puzzlet, de anyukád porszívózni...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek, 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek M...

Készleten
4.990 Ft 4.490 Ft
Kosárba
Társasjáték / Társasjáték kicsiknek
Trefl Peppa Malac - Patry Time társasjáték

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Trefl Mesehős: Peppa malac Cikkszám: CTW01234 Peppa ma ünnepli a születésnapját! Végre itt a Trefl...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Trefl Mesehős:...

Készleten
4.990 Ft 3.990 Ft
Kosárba
Társasjáték / Családi társasjáték
Trefl Jégvarázs Magic Ice társasjáték

Kiknek ajánljuk: Lány Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Trefl Mesehős: Disney Jégvarázs Cikkszám: CTW01608 Ki szerzi meg a legtöbb kristályt? A Trefl Jégvarázs Magic...

Kiknek ajánljuk: Lány Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Trefl Mesehős: Disn...

Készleten
4.090 Ft 3.590 Ft
Kosárba
Társasjáték / Stratégiai társasjáték
Trefl Gigamon társasjáték

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl Cikkszám: CTW01478 A Trefl Gigamon társasjáték egy nagyon izgalmas játék kicsiknek és nagyoknak egyaránt....

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 5-7 éveseknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl Cikkszá...

Készleten
4.190 Ft 3.590 Ft
Kosárba
Társasjáték / Társasjáték kicsiknek
Trefl Peppa Malac - Gyümölcs nap társasjáték

Kiknek ajánljuk: Fiú Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Trefl Mesehős: Peppa malac Cikkszám: CTW01597   Peppa Malac - Gyümölcs nap társasjáték Ha nagy rajongója...

Kiknek ajánljuk: Fiú Korosztály: 3-5 éveseknek, 5-7 éveseknek Márka: Trefl Mesehős: Peppa...

Készleten
4.090 Ft 3.560 Ft
Kosárba
Puzzle és kirakó / 1000 - darabos puzzle
Mesés Santorini 1000 db-os puzzle

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl Cikkszám: CTW10445 A Trefl puzzle garantálja a minőségi szórakozást akár felnőtt korban is,...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl C...

Készleten
2.490 Ft 2.290 Ft
Kosárba
Puzzle és kirakó / 1000 - darabos puzzle
Vidám kiscica 1000 db-os puzzle

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl Cikkszám: CTW10448 A Trefl puzzle garantálja a minőségi szórakozást akár felnőtt korban is,...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl ...

Készleten
2.490 Ft
Kosárba
Puzzle és kirakó / 1000 - darabos puzzle
Manhattan panoráma 1000 db-os puzzle

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl Cikkszám: CTW29033 A Trefl puzzle garantálja a minőségi szórakozást akár felnőtt korban is,...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl ...

Készleten
2.790 Ft
Kosárba
Puzzle és kirakó / 1000 feletti - puzzle
Santorini panoráma 1500 db-os puzzle

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl Cikkszám: CTW26119 A Trefl puzzle garantálja a minőségi szórakozást akár felnőtt korban is,...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl ...

Készleten
2.890 Ft
Kosárba
Puzzle és kirakó / 1000 feletti - puzzle
A nyári Alpok 2000 db-os puzzle

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl Cikkszám: CTW27089 A Trefl puzzle garantálja a minőségi szórakozást akár felnőtt korban is,...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl ...

Készleten
3.390 Ft
Kosárba
Puzzle és kirakó / 1000 feletti - puzzle
Oroszlán portré 1500 db-os puzzle

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl Cikkszám: CTW26139 A Trefl puzzle garantálja a minőségi szórakozást akár felnőtt korban is,...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 12 éven felülieknek, 7-12 éveseknek Márka: Trefl ...

Készleten
2.890 Ft
Kosárba

Mutat 1 -tól/-től 15 -ig 408 termékből