Tudnivalók a társasjátékokról

A társasjátékok a legrégebbi ismert játékaink közé tartoznak, kialakulásuk nagyjából egyidős az írásbeliséggel. Már az időszámításunk előtti Egyiptomban és Kínában is társasjátékoztak az emberek. Újkori történetük az 1700-as évek végétől jól dokumentálható, igazán népszerűek azonban az új generációs, modern társasjátékok a 20. század közepétől lettek. Különféle típusú társasjátékokat ismerünk aszerint, hogy

  • kompetitív vagy
  • kooperatív-e,
  • táblajáték,
  • terepasztalos,
  • kockával, esetleg
  • kártyával
játszható. Egyre több pedagógus alkalmaz társasjátékokat oktatási, fejlesztési céllal is az óráin, hiszen olyan alapvető képességeket fejleszthetünk velük játszva, szinte észrevétlenül, mint a kommunikáció, együttműködés, türelem, logika vagy a memória.

Társasjátékok minden korosztálynak

 

 

A társasjátékok olyan széles választékban kaphatók, hogy kicsik és felnőttek egyaránt megtalálhatják a kedvencüket. A Játékszigetnél kaphatók társasjátékok gyerekeknek, akár 3 éves kortól, mint a Teki Móka vagy a már klasszikusnak számító Állatóvoda. Családi társasjátékainkkal, mint a Villámválasszal, vagy a Monopoly különböző változataival gyerekek és felnőttek is egyaránt jól szórakozhatnak. Ha pedig valami igazán ütős társasjátékot szeretnél, a Játéksziget készletéből olyan komoly és komplex, felnőtteknek szóló gazdasági vagy stratégiai társasjátékok közül válogathatsz, mint a Rizikó, a Scythe vagy a Mars terraformálása.

Társasjáték

Fajátékok / Készségfejlesztő játékok
Woody Fa öltöztető mackó család

Kiknek ajánljuk: Lány Korosztály: 3-5 éveseknek Márka: Woody Cikkszám: WOD90810 Fa puzzle, amely segítségével a gyermek a mackókat a saját fantáziája alapján öltöztetheti fel. Fejleszti...

Kiknek ajánljuk: Lány Korosztály: 3-5 éveseknek Márka: Woody Cikkszám: WOD90810 Fa p...

Készleten
4.290 Ft
Kosárba
Fajátékok / Készségfejlesztő játékok
Woody Fa fogós puzzle - öltöztető fiú

Kiknek ajánljuk: Fiú Korosztály: 3-5 éveseknek Márka: Woody Cikkszám: WOD90320 E játék segítségével a gyerekek megtanulják melyik ruhához milyen cipő illik, de egyszerű puzzle-ként is...

Kiknek ajánljuk: Fiú Korosztály: 3-5 éveseknek Márka: Woody Cikkszám: WOD90320 E ját...

Készleten
1.990 Ft
Kosárba
Fajátékok / Készségfejlesztő játékok
Woody Fa öltöztető mackó - lány

Kiknek ajánljuk: Lány Korosztály: 3-5 éveseknek Márka: Woody Cikkszám: WOD90011 Ez az aranyos fajáték fejleszti a gyermek fantáziáját. A lány mackót több féle képpen is...

Kiknek ajánljuk: Lány Korosztály: 3-5 éveseknek Márka: Woody Cikkszám: WOD90011 Ez a...

Készleten
2.290 Ft 1.990 Ft
Kosárba
Fajátékok / Készségfejlesztő játékok
Melissa & Doug Fogós fa puzzle - kis kedvencek

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 1-3 éveseknek, 3-5 éveseknek Márka: Melissa & Doug Cikkszám: KNS12055 Fa formaillesztő puzzle a Melissa & Doug-tól. Egy kutyus, egy...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 1-3 éveseknek, 3-5 éveseknek Márka: Melissa &...

Készleten
2.790 Ft
Kosárba
Fajátékok / Készségfejlesztő játékok
Fa kockakirakó, háziállatos, Melissa & Doug

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 3-5 éveseknek Márka: Melissa & Doug Cikkszám: KNS775 Forgasd a kockákat és rakd ki az állatos képeket. Ha mind a...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 3-5 éveseknek Márka: Melissa & Doug Cikkszá...

Készleten
4.190 Ft
Kosárba
Fajátékok / Készségfejlesztő játékok
Melissa & Doug Fogós fa puzzle - farm

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 1-3 éveseknek, 3-5 éveseknek Márka: Melissa & Doug Cikkszám: KNS13391 Fa formaillesztő puzzle a Melissa & Doug-tól. A játék farmos...

Kiknek ajánljuk: Fiú, Lány Korosztály: 1-3 éveseknek, 3-5 éveseknek Márka: Melissa &...

Készleten
4.490 Ft
Kosárba