Tündérmesék: segíthetnek, de rombolhatnak is, ha rosszul választunk
Tudatosan válasszuk meg, mit mesélünk A gyerekkor szerves és elengedhetetlen része a mese. Sajnálatos módon a felnőtteké is az kellene, hogy legyen, sőt régen elsősorban nekünk, felnőtteknek szóltak a mesék, mégis a legtöbben csak akkor vesszük őket újra elő, amikor gyermekünk születik. Én azt mondom, jobb később, mint soha! Ha jól válogatjuk meg, milyen mesét olvasunk, megpróbálunk minél autentikusabb forrásokat keresni, akkor nemcsak a gyermekünk, mi is sokat tanulhatunk a leírtakból.
A hős útja – a mesék eredeti üzenetei
Joseph Campbell mesekutató Az ezer arcú hős című könyvében azt vizsgálta, hogy a legtöbb mese és modern történet egy alapmintát követ, és univerzális emberi igazságról szól. Miközben a helyzetek és a karakterek is változóak, számtalan hasonlóság fedezhető fel a cselekményben vagy a hősben végigmenő folyamatban. A „hős útja” általában mindig azzal kezdődik, hogy a hős egy kis faluból vagy közösségből útnak indul. A kiváltó ok számtalan lehet, amitől a hős kénytelen elhagyni otthonát, és útközben sorstársakkal, bölcs öregekkel és persze számtalan kihívással, ellenséggel találkozik. Útja során belső átalakuláson megy át, végül pedig megszerzi a kincset (ami általában egy női személy), felnőtté válik, és egészen más minőségben tér vissza az otthonába, mint ahogyan elindult.
Ahány nép, annyi alakban jelenik meg ez az út, mégis a történet íve ugyanaz. Nem véletlenül, hiszen éljünk bárhol a világban, rendszerint ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdenünk, ugyanazok a vágyak hajtanak minket. Egy bizonyos életkorig otthon maradunk, aztán elhagyjuk a szüleinket, és megkezdjük saját utunkat, találkozunk a partnerünkkel, megküzdünk a kihívásokkal, családot alapítunk. A tündérmesék által gyermekeinknek ezt a mintázatot adhatjuk át, miközben ösztönözzük őket arra, hogy amikor majd eljön az idő, bátran merjenek saját életet kezdeni, barátságokat kötni, és tanulni a kalandokból. Ezek a mesék ráadásul számos megküzdési stratégiát is magukban rejtenek, és hitet adnak a nehézségek leküzdésére is.
Ártó tündérmesék?
Vigyáznunk kell azonban arra, milyen mesét olvasunk. Egyes tanulmányok rámutattak, hogy azok a kislányok, akik túl sok olyan tündérmesét olvasnak, ahol a hercegnők vékonyak, gyönyörűek és minden férfi értük áhítozik, alacsonyabb önbecsüléssel rendelkeznek, mint mások. Ezek a történetek a szépséget emelik ki a hercegnők legfontosabb jellemzőjeként, és csak ritkán merül fel, hogy ezek a hősnők kedvesek, intelligensek, vagy akár túlsúlyosak is lehetnének. A hercegnők rajzfilmváltozatai pedig még inkább rátesznek egy lapáttal, és gyakran túlhangsúlyozzák ezeket a külsőségeket.
A másik probléma, amit ezekkel a mesékkel kapcsolatban felrónak a szakértők, hogy a történetek gyakran távol esnek a valóságtól. Persze minden mese távol esik, mondhatnánk, ám itt nem a mesei elemekre gondolnak a kritikusok, hanem az olyan félrevezető viselkedésmintákra, mint például a passzív várakozás a megmentő hercegre, a túl heroikus kihívások, mint például a sárkány legyőzése, vagy arra az üzenetre, hogy a házasság után boldogan élünk, míg meg nem halunk.
Szülőként azt sem árt szem előtt tartanunk, hogy egyes tündérmesék bizony ijesztőek lehetnek a kisgyermekek számára, hiszen gyakran tartalmaznak rémisztő jeleneteket. Azt is tudjuk, hogy számos olyan mese létezik, amelyek a Grimm fivérek történetein alapszanak, mint például a Kis Hableány, és eredetileg egyáltalán nem tartogattak „Hollywoodi” végkifejletet. A szakemberek tehát azt tanácsolják, hogy legyünk óvatosak, és csak úgy meséljünk gyermekeinknek, hogy előtte ellenőriztük a történetet.
De tényleg ennyire szigorúnak kell lennünk a tündérmesékkel?
Kiskoromban engem sokáig kísértett a Csipkerózsikában lévő gonosztündér alakja, és gyakran volt vele visszatérő rémálmom. Később felnőttként ráébredtem, hogy a gonosztündér alakja az álmomban egy valós figurát helyettesített, így tudott egy rossz élményt feldolgozni az elmém. Ha így nézek erre, azt kell mondanom, a mesebeli gonosztündér alakja segített a feldolgozásban, és megragadhatóvá, megemészthetővé tette a problémát. A valóságos esemény valószínű sokkal rémisztőbb volt ugyanis számomra, mint a mesebeli figura.
Vagyis ne tartózkodjunk a tündérmeséktől, igenis olvassuk őket továbbra is a gyerekeinknek. Csupán arra kell figyelnünk, milyen forrást használunk. A gyerek képesek különbséget tenni mese és valóság között, ráadásul a jó, autentikus mesék ösztönzik a képzelőerőt, a kreatív gondolkodást, ráadásul nagyszerű kikapcsolódást is jelentenek a számukra. Válasszunk olyan meséket, amelyekben a királylányok igazán belevaló, agyafúrt, intelligens és cselekvő alakok, és ahol a királyfiknak is több erényük van, mint a fizikai erő és a lányok meghódítása. Ha így teszünk, gyermekeink nemcsak az emberiség kulturális örökségéből részesülnek, de felfedezik, és a későbbiekben a maguk javára fordíthatják a mesékben rejlő értékes üzeneteket.
Könyvajánló: Boldizsár Ildikó meséi
Bánosi Eszter