Minden, amit nem tudtál a karácsonyfáról!
Imádjuk az illatát, szeretjük feldíszíteni, drukkolunk, hogy az idén ne másszon rá a macska, és verje le róla a gömböket, felszisszenünk, amikor a tűlevelek beleállnak a talpunkba, pánikot kapunk, amikor a csillagszóró szikrájától lángra lobban a kedvenc díszünk, és összeszorul a szívünk, amikor le kell szednünk a díszeket, és kitennünk az utcára a többi magányos fenyőfa közé. Van, aki már újév előtt megteszi ezt, van, aki kivárja a vízkeresztet, de én olyan embert is ismerek, aki egész húsvétig megtartja a fát (sőt már olyat is láttam, akinek még nyáron is állt – bár már igen meggyötört állapotban – a karácsonyfája).
Úgy tűnik, jól ismerjük a karácsonyfát. De vajon azt tudjuk-e róla, hogy egyáltalán hogyan vált az ünnepek központi szimbólumává, és egyébként is, mit jelképez?
A kereszténység előtt az örökzöld növényeknek és fáknak különös jelentése volt az emberek számára. Fedezzük fel együtt a karácsonyfa történetét, a téli napforduló ünnepségétől egészen a viktoriánus korig!
A kezdetek
Az ókori emberek – a maiakhoz hasonlóan – örökzöld ágakat feszítettek az ablakok és ajtók fölé. Sok országban azt gondolták, hogy ezek az örökzöld növények távol tartják a boszorkányokat, a szellemeket és a betegségeket.
Az északi féltekén az év legrövidebb napja és leghosszabb éjszakája december 21-re esik, ez a téli napforduló napja. Az ókori emberek úgy gondolták, hogy a Nap egy istenség, aki télen beteg és gyenge. A napforduló viszont azt jelentette, hogy a napisten végre kezdi jól érezni magát. Az örökzöld ágak azokra a zöld növényekre emlékeztették az embereket, amelyek akkor növekednek, amikor napisten erős és egészséges.
Az ókori egyiptomiak nagy tiszteletben tartották az isteneiket, köztük sólyomfejű Rét, aki a napot a koronáján viselte. A napforduló idején, amikor Ré gyógyulni kezdett betegségéből, az egyiptomiak zöld pálmaágakkal díszítették az otthonaikat, amelyek számukra az élet halálon való győzelmét jelképezte.
A rómaiak szaturnáliát tartottak Szaturnusz isten tiszteletére. Számukra a napforduló a gyümölcsök érésének kezdetét jelentette. Az alkalom megünnepléséhez szintén örökzöld ágakkal díszítették otthonaikat és templomaikat. Az észak-európai druidák, az ókori kelta papok szintén így tettek. A Skandináviában élő vad vikingek az örökzöld növényekről azt gondolták, hogy azok a napisten, Balder különleges növényei.
Néhány forrás szerint középkori szokás volt, hogy egy fiatal fát vágtak ki, ami az ifjú élet feláldozását jelképezte, hasonlóan Jézushoz, aki fiatalon áldozta fel életét az emberekért. Az első feljegyzés a karácsonyfáról Sebastian Brant német írótól származik Strasbourgból, a 15. század végéről. Ekkoriban almával, ostyával díszítették a fát. Az igazi karácsonyfa azonban csak a 16. században került a német otthonokba. Azok, akik nem tudták ezt megengedni maguknak, karácsonyi fapiramisokat (egy virágcserépbe állított vagy fatönkhöz erősített deszkaszálakat) építettek, melyeket örökzöldekkel és gyertyákkal díszítettek. Egy széles körben elterjedt nézet szerint Martin Luther volt az, aki először gyertyákkal díszítette a fát. Egyik este, miközben a fenyőfák között sétálgatott, lenyűgözték őt az égen ragyogó csillagok – innen jött a fényes karácsonyfa ötlete. A gyertyás karácsonyfát elsőként az 1660-as évekre emlékezve Liselotte pfalzi grófnő említette 1708-ban írt levelében. Bécsben az első karácsonyfát a Berlinből áttelepült Arnstein bankárcsalád házában állították 1814-ben, ami akkoriban olyan furcsa volt, hogy még a titkosrendőrség is jelentést készített róla.
1846-ban Viktória királynőről és Albert Hercegről már készültek olyan illusztrációk, melyek egy karácsonyfa mellett ábrázolják őket és családjukat. Viktória nagyon népszerű volt, és amit tett, az szinte azonnal divattá vált, így a karácsonyfa is hamar elterjedt, nemcsak Nagy-Britanniában, hanem Amerikában is.
Egy 1554-ből származó történelmi jegyzet alapján Magyarországon karácsonyfának nevezték a földesúrnak karácsonyi adóként beszállított tüzelőt, de a karácsonyfa-állítás szokása a 19. század második felében jelent meg, kezdetben főleg a német ajkú városi lakosság körében. Az első magyarországi karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz állította Aszódon, 1824-ben. A magyar szépirodalomban a karácsonyfa első említése 1854-ből, Jókai Mór A koldusgyermek című, karácsonyi tárgyú elbeszéléséből van.
Karácsonyfa a föld körül
Mivel a természetes fenyő vásárlása a mexikói családok számára luxustermék, ezért gyakran mesterséges anyagból vagy más cserjefajokból állítanak fát. A brazilok apró pamutdarabokkal díszítik a fát, mivel a karácsony náluk nyárra esik. A norvég szülők a karácsonyfát zárt ajtók mögött díszítik fel, miközben a gyerekek kívül izgatottan várakoznak, este pedig kézen fogva körbe sétálják a fát, miközben karácsonyi dalokat énekelnek. A spanyolok a fa törzsébe apró meglepetéseket rejtenek a gyerekeknek. Olaszországban a karácsonyát jászollal és szobrokkal helyettesítik. A szlávoknál szilveszterkor állítják fel a fát, míg az angolszász országokban már október közepétől készülődnek, sőt már ekkor feldíszítik a fákat. Kínában csak kevesen ünneplik a karácsonyt, és akik igen, azok általában műanyag fát vásárolnak, amelyeket papírdísszel vagy virágokkal díszítenek, és a „fény fájának” hívják. A karácsonyt ünneplő japánok gyerekeiknek szentelik az ünnepet, és a fát is játékokkal vagy origamival díszítik fel.
Néhány érdekesség a fával kapcsolatban, amit biztos nem ismertél
- A legmagasabb élő karácsonya Washington állam Woodinville városában található, 91 éves és 122 láb, vagyis kb. 37 méter magas.
- A legtöbb karácsonyfát már hetekkel azelőtt kivágják, hogy a kereskedelembe kerülne.
- Egy karácsonyfa kb. 6-8 év alatt éri el magasságát.
- 77 millió karácsonyfát ültetnek minden évben.
- A múltban nemcsak fenyőt, hanem például cseresznyét vagy galagonyát is használtak karácsonyfaként.
- Thomas Edison asszisztensei találták fel az elektromos karácsonyi izzósort.
- Teddy Roosevelt környezetvédelmi okokból kitiltotta a Fehér Házból a karácsonyfát.
- Évente 34-36 millió karácsonyfát termelnek.
A History.com cikke alapján,
Bánosi Eszter