Miért pont fekete a péntek? - Érdekességek a Black Friday-ról

2017 november 23 4 perc olvasás

Miért pont fekete a péntek? - Érdekességek a Black Friday-ról

Vajon mitől fekete, és nem fehér, vörös, sárga vagy lila ez a péntek? Tényleg köze van ennek a napnak a rabszolgatartáshoz?

Bár Magyarországon 2013. november 29-én tartották az első Black Friday-t a kiskereskedelemben, én 2 éve találkoztam vele először. Bevallom, azt hittem, rosszul hallok: „Fekete Péter? – „Ja, hogy Fekete Pénteket mondtál”- „Ez olyan, mint a Luca napja, Halloween vagy a péntek 13.?”. Aztán persze kiderült, hogy semmi misztikus és boszorkányos nincs benne, még ha úgy is hangzik.

Nem sokkal később az egyik kedvenc ruhaboltom tőrbe is csalt az „óriási kedvezményével”, noha pusztán 1 hónapot kellett volna várnom a nagy karácsonyi árleszállításra, ahol a 70% tényleg 70%, és nem kell a kedvezményért x összeg felett vásárolnom, esetleg plusz szükségtelen darabokat is megvennem. Azóta kicsit szkeptikusan állok ehhez a naphoz, pedig egy kis utánajárással és tudatossággal akár még nyerhetnék is vele. Az idén tehát megfogadtam, másképp állok hozzá, és megpróbálom az összes karácsonyi ajándékot, valóban kedvezményesen, ezen a napon beszerezni!

A Black Friday az amerikai Hálaadást követő nap nem hivatalos elnevezése, 1952 óta az ország karácsonyi vásárlási szezonjának megnyitója. A Black Friday nem hivatalos ünnepi nap, de Kaliforniában és néhány más államban a „Hálaadást követő napként” tekintenek rá, és a közszolgálati alkalmazottak számára munkaszüneti napként adják ki. Ez a péntek 2005 óta az év legforgalmasabb vásárlási napja volt, ezt használták ki és lovagolták meg a kereskedők. Amerikában a boltok ilyekor már hajnali 4 órakor kinyitnak, sőt egyes bolthálózatok már éjfélkor megnyitják kapuikat a tolongó tömeg előtt. Nem ritkák a balesetek, sőt akár a tettlegességig fajuló dulakodások sem – és sajnos már nemcsak a tengerentúlon, de nálunk is egyre romlik a vásárlási morál.

Vörös és Fekete – honnan ered a rejtélyes név?

A Black Friday eredetéről számos legenda terjeng. Az egyik szerint a Fekete péntek kifejezést a pénzügyi krízisre használták, konkrétan az amerikai aranypiac 1869-es összeomlására. Két hírhedten kegyetlen Wall Streeti finanszírozó, Jay Gould és Jim Fisk rengeteg aranyat vásárolt fel a nemzeti aranykészletből, abban reménykedve, hogy ez az egekbe emeli majd az árakat, és elképesztő nyereségesen adhatják tovább a felvásárolt aranyat. Azon a pénteki napon, az összeesküvés eredményeként óriási tőzsde krach következett be, ami csődbe vitt mindenkit a Wall Streeti cápáktól kezdve egészen a farmerekig.

Egy másik nézet szerint a Fekete péntek nevét a könyvelők tintájának színéről kapta. Mivel számviteli szempontból a veszteséges tevékenységet a vörös szóval illetik, mivel a könyvelők hagyományosan vörös tintát használtak a negatív, veszteséges összegek megjelenítésére, ezért a fekete tinta a nyereséget jelöli. A Black Friday tehát az a nap, amikor a kikereskedők végre nyereségbe fordíthatják az évet.

Az utóbbi években egy másik mítosz is felütötte a fejét, amely szerint az 1800-as években a déli ültetvény-tulajdonosok Hálaadás napján kedvezményes áron vásárolhattak rabszolgákat. Bár a Black Friday ilyetén magyarázata többeket arra ösztönzött, hogy bojkottálják ezt a napot, valósszínű nem sok alapja van a legendának. Szerencsére.

Egy másik magyarázat szerint a Black Friday elnevezés valójában philadelphiai rendőröktől származik az 1950-es évekből. Ők ezzel a szóval akarták leírni azt a káoszt, amely a Hálaadást követő napot jellemezte, amikor az elővárosi vásárlók és turisták hordái elárasztották a várost a nagy haditengerészeti labdarugó játék miatt. Talán sejthető, hogy a rendőrök nem igazán pozitív értelemben használták e kifejezést, hiszen ezen a napon egyikük sem vehetett ki szabadságot a hatalmas tömeg miatt.

A játékok a legkelendőbbek

A vásárlók leginkább a játékokat és az elektronikai cikkeket keresik ezen a napon. Amerikában minden évben vannak olyan slágertermékek, amelyek elképesztően nagy bevételt hoznak. 1997-ben a nálunk is ismert Tamagotchi például 70 millió példányban került eladásra világszerte. Két évvel később a Pokémon figura, Pikachu hasított, a 2000-es évek elején pedig a PlayStation2 aratott elsöprő sikert. A 2000-es évek már inkább az olyan elektronikus játékoké, mint a Nintendo vagy Xbox, de igen népszerűek lesznek a robotizált plüssök is, például egy úgynevezett tengerimalacszerű lény, a Zhu Zhu Pets. A 2010-es években pedig az Angry Birds játékokból és a gumikarkötőből fogy a legtöbb világszerte. Érdekesség, hogy a tengerentúlon a legnépszerűbb játékfigura a Sesame Streetből ismert Elmo, aki többször is dobogós helyen végzett.

Nálunk az okosjátékok nem annyira népszerűek, mint a tengerentúlon. A magyar családok többsége többre értékeli a társasjátékozást a technológiánál, az okosjátékok közül leginkább az interaktív plüssöket vásárolják meg a gyermekeinek. A Játéksziget tavalyi felmérése szerint a magyar szülők inkább az olyan tudománnyal összefüggő játékokat értékelik, mint például a háromszoros Ország Játéka győztes Geomag vagy a forradalmian új Engino, amely reál és művészeti tárgyakra készít fel.

Érdemes beállnunk a játékokért folyó harcba?

Szerintem a válasz igen is, meg nem is. A Black Friday alkalmával tényleg találni rendkívüli kedvezményeket, így idejében meg tudjuk venni a gyerekek karácsonyi meglepetéseit, ráadásul még spórolunk is rajta. Azonban jobb, ha nem testközelből tesszük ezt, vagyis inkább otthonról, kényelmesen, internetről vásárolunk, ráadásul a Játékszigetnél egybegyűjtve is megtaláljuk a Black Friday-es kedvezményeket. Ha pedig esetleg csalódnánk, az elállási jog ideje alatt, az áru kézhezvétele után is meggondolhatjuk magunkat és visszaléphetünk a vásárlástól.

A History.com és a Splinternews.com cikke nyomán

Bánosi Eszter


Blog témájú írások

januári programtippek
5 tipp szülőknek a szürke januári napokhoz

2022 január 18 3 perc olvasás

Legnépszerűbb játékok
Melyek voltak a legnépszerűbb játékok 2021-ben?

2022 január 12 3 perc olvasás

Játéksziget fenntarthatóság
Mi mindent tett a Játéksziget a fenntarthatóságért 2021-ben?

2022 január 07 4 perc olvasás