nyar
Megvan még a gyerekkori játékmacid? A játékok pszichológiai ereje felnőttkorban is megmarad

A kisgyerekek gyakran találnak biztonságot az úgynevezett „átmeneti objektumokban”, amelyek segítik őket a függetlenedés felé vezető úton. De mi marad meg a gyerekkori élményből felnőttkorunkra? Több, mint ahogyan azt sejtenénk…

Megvan még a gyerekkori játékmacid? A játékok pszichológiai ereje felnőttkorban is megmarad

A játékok évtizedeken átívelő ereje

Amikor Chris 5 éves volt, mindenhová magával hurcolászott egy darab kék anyagot, amit Boo-Boo-nak hívott. A most 60 éves Chris tanár, férj és három gyerek apja lett, ám még mindig emlékszik arra a biztonságérzetre, amit a puha anyag dörzsölése okozott. „Kicsit olyan volt, mintha az édesanyám lett volna velem közben” – vallotta be. Röviddel az első iskolai napja előtt Chris anyukája azt mondta, nem viheti el Boo-Boo-t az iskolába, ezért égesse el. „Még ma is magam előtt látom a hatalmas, lángoló tüzet, és ahogy anyukám azt mondja, be kell dobnom Boo-Boo-t, fel kell nőnöm. Nem emlékszem, sírtam-e vagy sem, de nagyon szorongtam. Úgy éreztem, elveszítettem valamit, üres voltam, és semmit nem értettem.” Chris nem hibáztatja az anyját a történtekért. „Ez egy beavatási rítus volt, a javamat szolgálta. Nem okozott nekem bánatot, sosem éreztem, hogy traumatizált lettem volna” – mondja. Azonban még máig érzi a szeretetet Boo-Boo iránt. Ezeknek a tárgyaknak ugyanis hatalmas jelentősége van a gyerekek számára – velük vannak mindenhol, minden helyzetben.
Anya helyett maci - Ezt a brummogós mackót a keresztapámtól kaptam, amikor 3 éves koromban kórházba kerültem. A maci, akit soha nem neveztem el, rengeteget segített nekem a magány és szorongás enyhítésében, amit a 80-as évek nem épp gyerekbarát kórházi ellátása nem igazán tudott biztosítani.
 

Az összefonódott térből az elkülönülésig
Az átmeneti tárgyak kifejezés a gyerekorvos és pszichoanalitikus Donald Winnicott-tól származik. Az átmenet arra utal, amit minden csecsemőnek meg kell tennie – ahogy írta – „az anyával való összekapcsolódás állapotától kezdve az anyához viszonyított állapoton át a teljesen külsővé vált és elkülönült állapotig”. Angela Joyce, a Winnicott Trust elnöke és a brit pszichoanalitikus társaság munkatársa elmagyarázza, hogy a baba szempontjából nem sok különbség van az én és a másik között. Ez egy nagyon összefonódott tér. „De mivel a baba fejlődik, egyre inkább izgatni fogják az őt körülvevő emberek és tárgyak, ezért sokan választanak valamit, ami különleges a számukra, és ami az elkülönülés folyamatában biztonságérzetet ad.”
Ezt az átmeneti objektumot az első életév első hat hónapjában kiválasztják a babák, és ez olyan tulajdonságokkal rendelkezik, ami emlékezteti őket az anyjukra: puha, lehet simogatni, gyürkészni, vagy akár meg is harapni, ami szimbolikus szinten az anyai gondozáshoz kapcsolódik. Ez mind tompítja az anyai távollét éleit. Ahogy növekszik a tér anya és ababa között, ez a különleges tárgy kerül középre. Ezek a tárgyak segítik a csecsemőket abban, hogy az „egyből kettő legyen”.Winnicott azt mondja, hogy a játékok többről szólnak, mint a puszta kényelem biztosításáról: végül elvezetnek magához a játékhoz, és alapvető fontosságúak az elme fejlődéséhez.  

Amikor az átmeneti tárgyak nem is átmenetiek
A 72 éves Mike Graham közvetlenül a háború után született. „Mivel anyám nem engedhette meg, hogy játékmacit vegyen, egy zöld kendervászont nevezett ki annak, amire két fekete filc-szemet ragaszott.” Graham még 8 éves korában is beszélgetett a „macival, elmondta neki, milyen dolgok történtek vele, és ő remek hallgatóságnak bizonyult. Bár a Ted nevű álmaci háttérbeszorult, jelentősége soha nem gyengült, hiszen rengeteget segített a szorongás csökkentésében, sőt Graham felnőtt korában is mindenhova magával vitte őt, mondhatni, stabil és tartós maradt a kapcsolatuk. Vannak olyanok is, akik nemcsak utazás alkalmával viszik magukkal gyerekkori átmeneti tárgyaikat, hanem sosem tudnak igazán leválni róluk. Vannak bizonyos időszakok, amikor újra beszélni kezdünk gyerekkori játékainkhoz, az általuk kiváltott emlékek nagy jelentőséggel bírnak a mai napig is. A szakértők szerint azonban ebben semmi szégyellni való nincs, hiszen kutatások is bizonyítják, hogy a játékok iránti érzelmeink valóságosak, felnőttkorban is oldják a szorongást. A pszichológusok szerint mindaddig, amíg egy kitömött maci nem akadályoz meg minket az élet különféle területeinek navigálásában, addig teljesen normális és egészséges, ha alkalomadtán magunkhoz szorítjuk kedvenc plüssünket elalvás előtt.
 
Nekem évekig egy szívecske alakú párna volt az alvótársam, felváltva a laposmackóval, ami rengeteget segített az általános iskolai felmérők miatti szorongásban, és szerencsére még máig megvan. És neked megvan még a kedvenc gyerekkori játékod?   A The Guardian cikke nyomán,
Bánosi Eszter

Hozzászólás írása

Kérjük, vedd figyelembe, hogy a hozzászólásokat jóvá kell hagynunk, hogy látszódjon az oldalon.