Már most közzétették a legnépszerűbb karácsonyi kívánságok listáját!

2020 szeptember 16 2 perc olvasás

Karácsonyi ajándék

Bizony ám, jól olvasod, szeptember közepén már a karácsonyi ajándékokról van szó! A napokban ugyanis az amerikai Walmart és a brit John Lewis áruház is közzétette a szokásos éves listáját, hogy idén várhatóan mely játékok szerepelnek majd a gyerekek karácsonyi kívánságlistáját.
Érdekes megfigyelni a különbségeket és a hasonlóságokat a két listán, ezekből szemezgetünk most nektek, hogy Ti is nyomon tudjátok követni, mire is vágynak manapság a gyerekek leginkább!

A koronavírus hatása a játékpiacra

Ezek a karácsonyi listák általában elég hűen tükrözik aztán a valóságot, sokszor már karácsony előtt hiánycikké válnak a rajtuk szereplő játékok. A Walmart egyébként azt jósolja, hogy idén extra korán meg fogják kezdeni a vásárlók és a kereskedők is a karácsonyi szezont, szeretnék ugyanis elkerülni a tumultust az üzletekben.
Arra is fel vannak készülve, hogy a járvány hatására igencsak megváltoztak a vásárlói igények. Minden család extra sok időt töltött otthon idén tavasszal és bizony benne van a levegőben, hogy esetleg az őszi-téli időszakban is többet leszünk majd otthon, így továbbra is ehhez igazodnak majd a megvásárolt játékok is. Gondoltad volna egyébként, hogy az elmúlt hónapokban kiemelkedően sok biciklit, puzzlet és medencét adtak el a Walmartnál?

Mit látnának szívesen a fa alatt a brit gyerekek?

A brit John Lewis áruház várhatóan TOP 10 karácsonyi játéka között ott van a LEGO mézeskalácsház, egy kódolható robot, egy menő Brio vonatszett és egy olyan roller is, amely újrahasznosított halászhálók felhasználásával készült. Meglepő módon a Monopoly egy új kiadása is ott szerepel a listán, ez volt ugyanis a második legnépszerűbb játék náluk a karanténban töltött hónapok idején. Valószínűleg a felnőttek is szívesen vették elő újra a gyerekkorukat idéző társasjátékot és játszottak vele az otthon töltött hónapok alatt, akár felnőtt, akár gyerektársaságban,
A John Lewis szerint egyébként a karantén idején rendkívüli módon felértékelődtek azok a játékok, melyek a játékos tanulást segítik, valamint a kommunikációs készségeket fejlesztő otthoni játékok eladása is növekedett.

Miről álmodoznak az amerikai gyerekek?

Az amerikai Walmart áruház listáján ugyan van néhány igazi nagy klasszikus, mint például a Mancs őrjárat játékok, a LOL Surprise babák vagy a Barbie játékok, de számos edukációs és interaktív játék is szerepel rajta. A kinetikus homok, a Hot Wheels, a különböző meglepetés játékok és a mozogni és énekelni tudó Elza baba mind ott szerepelnek a lista élén a különleges rollerek és egy menő dj szett mellett.

Kíváncsian várjuk, hogy a magyar gyerekek vajon mire vágynak majd leginkább idén karácsonykor! A mi tippjeink szerint itt is népszerűek lesznek a kívánságlistákon a LOL Surprise és Na! Na! Na! babák, valamint a különböző Mancs őrjáratos és edukációs játékok, na és persze a drónok még idén is biztosan ott lesznek majd a legnépszerűbb kívánságok között!

A kép forrása: John Lewis&Partners

Blog témájú írások

januári programtippek
5 tipp szülőknek a szürke januári napokhoz

2022 január 18 3 perc olvasás

Legnépszerűbb játékok
Melyek voltak a legnépszerűbb játékok 2021-ben?

2022 január 12 3 perc olvasás

Játéksziget fenntarthatóság
Mi mindent tett a Játéksziget a fenntarthatóságért 2021-ben?

2022 január 07 4 perc olvasás