Gyerekkori félelmek – Hogyan viszonyuljunk a képzeletbeli rémekhez?

3 éves korom körül minden délután nagypapám ölében ülve hallgattam végig Csipkerózsika történetét, és iszonyatosan féltem a gonosztündértől, Demónától, leginkább szarvai és éles álla miatt. Direkt kitakartam a szemem, hogy ne lássam, de aztán két ujjam között egy kis résen mégis lopva megtekintettem őt. Ugyanilyen félelemmel teli kíváncsiságot éreztem később a régi FÉG-es kazán őrlángja iránt, amit „tűzmanónak” képzeltem, vagy a barátnőmék házának lépcsőfordulójában lévő Unicumos bácsitól, aki épp a vízből emelkedett ki. Nem beszélve aztán a horrorfilmektől, amiket az ajtó mögül lopva és szorongva, titokban néztünk végig a barátnőimmel. Sőt kifejezetten kedvünkre valóak voltak azok a játékok is, amelyekben volt valami rejtély, amitől borzongani lehetett, így például órákat játszottunk egy szellemkastélyos társasjátékkal. (A félelem iránti vonzódásnak állítólag az az oka, hogy agyunk ilyenkor dopamint szabadít fel, amely kellemes érzéseket kelt.)

Gonosztündér

Más kérdés, hogy mi van akkor, amikor a félelmeink sokkal valóságosabbnak tűnnek, mint a képeskönyvben szereplő gonosztündér, a tévében lévő horrorfilm, vagy egy ijesztőbb játék, vagyis amikor tényleg veszélyben érezzük magunkat, noha kicsi vagy épp semmi az esélye, hogy a félelmünk bekövetkezik. Nos a gyerekeknél ezek a negatív érzelmek nemcsak, hogy normálisak, de szükségesek is. A félelem és a szorongás kezelésével ugyanis a gyerekek felkészülnek a nyugtalanító tapasztalatokra és az élet kihívásaira.

A szorongás leginkább kiváltó ok nélkül tör ránk, azaz általában semmiféle azonnali veszély nem fenyegeti a biztonságunkat és a jólétünket, mégis valóságosnak tűnik a fenyegetés. Ha nem állandósul, akár még abban is segíthet, hogy éberek és felkészültek legyünk bizonyos helyzetekben, és biztonságos módon cselekedjünk. Például, ha egy gyerek fél a tűztől, akkor el fogja kerülni az azzal való játékot.

A szorongás és a félelem természete életkorról életkorra változik:

• Kutatások szerint 4-5 hónapos korban a gyermeknek már létezik szorongásnak értelmezhető reakciója például akkor, amikor az anyukája magára hagyja őt, sőt olyan tárgyaktól és helyzetektől is sírni kezdhet, amelyekkel már volt negatív tapasztalata. 8 hónapos korára már egyértelműen kimutatható, hogy a gyermek fél, ha anyukája távol van tőle. Ez a szeparációs félelem, ami különösen a 10-18 hónapos babákra jellemző. (Persze később is előjöhet, például amikor iskolába megy a gyermek, sőt felnőttkorba is gyakran tapasztaljuk meg párkapcsolatban vagy a karrierünk során.)

• A 4-6 éves gyerekek általában olyan dolgoktól félnek, amelyeknek nincs realitásuk, úgy mint a szörnyek vagy a szellemek.

• A 7 és 12 év körüli gyermekek gyakran a való körülményektől félnek, amelyek megtörténhetnek velük és szeretteikkel, mint például súlyosabb testi sérülések, szerettük elvesztése vagy természeti katasztrófák.

Ahogy a gyermekek nőnek, egyik félelem eltűnik, és egy másik kerül a helyére. Például az a kisgyerek, aki nem tudott elaludni lámpafény nélkül 5 éves korában, később akár élvezheti is a sötétséghez kapcsolódó szellemtörténeteket. Néhány félelem pedig csupán csak egyfajta ingerre terjed ki, vagyis az a gyerek, aki például szívesen hazavinné az oroszlánt az állatkertből, soha meg nem közelítené a szomszéd kutyáját.

Így segítsünk a gyerekeknek a félelem kezelésében:

• Ismerjük el, hogy a félelme valóságos, bármennyire is triviálisnak tűnik. Ha képesek vagyunk beszélni róla, és nem söpörjük szőnyeg alá, a félelem gyakran magától is feloldódhat.

• Soha ne bagatellizáljuk el a félelmét azzal, hogy arra biztatjuk, győzze le. Attól még, hogy azt mondjuk, „ne légy nevetséges, szörnyek nem léteznek”, a gyerek félelme nem fog enyhülni, maximum úgy tesz majd, mintha nem félne.

• Ne féljünk a félelmeitől. Ha például a kutyáktól fél, ne kerüljük el őket az utcán, mert attól csak igazoljuk a félelmét, miszerint a kutyák félelmetesek. Inkább nyújtsunk gyengéd támogatást ebben a helyzetben.

• Tanítsuk őket félelemértékelésre. Az a gyerek, aki képes a félelem érzetét egy 1-től 10-ig tartó skálán elhelyezni, azt is látni fogja, amikor a félelem az elképzeltnél kevésbé intenzíven jelenik meg. Kisebb gyerekek úgy is értékelhetik a félelmüket, hogy meddig érzik a testükben: csak a térdükig érzik, netán a gyomrukig, esetleg a fejükig?

• Használjuk félelemkezelő technikákat, például megerősítéseket („minden rendben lesz”), vagy relaxációs, vizualizációs, légző technikákat.

A Kidshealth cikke nyomán

Bánosi Eszter