nyar
A Nagy Ovis Kísérlet: Az Engino és Geomag építőjátékok együttműködést tanítanak a gyerekeknek!

A Nagy Ovis Kísérlet: Az Engino és Geomag építőjátékok együttműködést tanítanak a gyerekeknek!

Decemberben a Játéksziget Mikulása a diósdi Dió óvoda Kisvakond csoportjában járt, és népszerű építőjátékokkal, Geomaggal és Enginóval lepte meg a gyerekeket. A képek magukért beszélnek: a gyerekeket azonnal összehozta a közös játék, és órákig tudtak bíbelődni az elemekkel, különféle alakzatokat építeni. És ami még jobb: a gyerekek nemcsak együtt voltak a játék során, hanem együtt is működtek. A pszichológusok szerint gyakori, hogy az ovisok egy érdekes és vonzó tárgy köré összegyűlnek, ez azonban ritkán tartós. Ahhoz a tárgynak tényleg nagyon izgalmasnak kell lennie, hogy a gyerekek hosszabb ideig össze is dolgozzanak egymással. Azonban most ez történt: a Geomag és az Engino hosszú időre lekötötte, de közös játékra is ösztönözte őket.
 



De nemcsak ezért érdemes Geomagot vagy Enginót adnunk a gyerek kezébe az új évben is
Az építőjátékokkal való játék nemcsak a finommotorikát fejleszti, de megváltoztatja a gyermekek gondolkodását, hiszen ösztönzi a kreativitást, élesíti a döntési képességet. Egy viselkedés-lélektannal foglalkozó pszichológus, Rachel Keen szerint a szülőknek és tanároknak olyan környezetet kell teremteniük a gyermekek számára, amely erősíti a problémamegoldó képességüket. Az építőjátékok szerinte teljesen megfelelnek ennek a célnak, főleg a kifejezetten szakemberek – tanárok és tudósok – fejlesztésével készült Engino vagy a Geomag, ami szintén számos területen fejleszti a gyerekek készségét. Nézzünk is néhányat:
 
#1. Kiváló térbeli készségek
Számos tanulmány mutatta ki, hogy kapcsolat van a térbeli készségek és az építőjátékok között. Egy kísérletben 51 óvodás gyermek építési tevékenységét figyelték meg, és felfedezték, hogy azok a gyerekek, akik nagyobb érdeklődést mutattak az építés iránt, és kifinomultabb struktúrákat alkottak meg, sokkal jobb eredményeket értek el a térbeli intelligenciát mérő teszten. Egy másik kísérletben arra kérték a gyerekeket, hogy reprodukáljanak egy struktúrát egy modell vagy egy tervrajz alapján; és kiderült, hogy ez a fajta tevékenység javítja a mentális forgatóképességet, vagyis a három dimenziós formák képzeletbeli forgatását és elemzését.
 
#2.Matematikai készségek
Szintén bizonyított, hogy az építőjátékokkal való hosszú távú játék számos előnnyel jár: minél bonyolultabb építményeket hoznak létre a gyerekek 4 éves koruktól kezdve, annál magasabb matematikai teljesítményt érnek el később, a középiskolában. Érdemes tehát már egészen kiskortól arra ösztönöznünk a gyerekünket, hogy Geomaggal és Enginóval játsszon - kutatások szerint a fiatalabb gyermekek ugyanis sokat kamatoznak abból, ha valaki megmutatja, hogyan építsenek.
 
#3. Kreatív problémamegoldás
Se Geomag, se az Engino esetében nincs egy helyes válasz, a gyerekek kedvük szerint rakhatják össze az elemeket. Emiatt a játék felkészíti a gyermekeket a kreatív gondolkodásra és a sokszínű problémamegoldásra. Hagyjuk, hogy a gyerekek a képzeletükre támaszkodjanak az építésénél, és ne kész épületeket építsenek föl, hanem azt, amit szeretnének, még akkor is, ha az nem szabályos. Ne felejtsük el, hogy a fantázia a játék értékes része: bár mindkét építőjáték mechanikusnak tűnnek, a fantáziát is nagyban fejlesztheti.
 
#4. Kooperatív játék
A kutatók szerint a gyerekek sokkal barátságosabbak és szociálisabbak lesznek, ha együttműködve építhetnek. Azok a gyerekek, akik játszótéren építhettek, magasabb színvonalú barátságokat kötöttek az építőjáték során. A közös családi játék remek lehetőség arra, hogy a gyerekek megtanulják az együttműködés szabályait, a csapatszellemet.
 
#5. Nyelvi készségek
Kutatások szerint azok a gyerekek, akik építőjátékkal játszanak, magasabb pontszámot érnek el a szókincs terén, a nyelvtani teszteken, és kevesebbet néznek tévét. Mindez valószínű annak köszönhető, hogy azok a gyerekek, akik több időt töltenek építéssel, többet beszélnek a szüleikkel. Ez pedig egy olyan előny, amit nemcsak a készségfejlesztés miatt érdemes átgondolnunk, hanem a gyerekünkkel való fantasztikus kapcsolat ápolása, fenntartása miatt is.
 
Nálatok is népszerű játék az Engino és a  Geomag?
 
Fotók: Horváth Dániel
 
 
 

Hozzászólás írása