10 vicces, „last minute” jelmez, amit mi magunk is elkészíthetünk

2018 január 30 2 perc olvasás

10 vicces, „last minute” jelmez, amit mi magunk is elkészíthetünk

Az én anyukám nagyon kreatív volt, mindig frappáns jelmezeket készített nekem az ovis és iskolai farsangra, természetesen mindent a saját kezével. Néha persze okoztam némi fejtörést neki, amikor az épp aktuális Disney-hős, Hófehérke vagy a 101 kiskutya egyike szerettem volna lenni, hiszen akkoriban csak sok utánajárással lehetett ilyen jelmezeket venni, vagy még úgy sem. Mindenki kénytelen volt a saját fantáziáját és persze kézügyességét használni. Egyszer még nyertem is az egyik jelmezemmel; őrült professzornak öltöztem be negyedikben, ráadásul – mivel nagymamám orvos volt – valódi orvosi táskám és sztetoszkópom volt, sőt szemüvegem is – igaz nem volt benne lencse. Ötödiktől kezdve, ahogy „nagylányok” lettünk, lekerült a jelmezvarrás felelősségének terhe anyáinkról, és csoportosan öltöztünk be az osztálytársakkal: hárman voltunk Lófehérke és a két görbe, és ha emlékezetem nem csal, egyszer négyes ikrek is voltunk.

Vallom, hogy a saját magunk által készített jelmezek a legjobbak, még akkor is, ha nem sikerülnek annyira profin. Persze van, amikor egyszerűen nem jut idő már a megfelelő jelmez megtervezésére és kivitelezésére; ilyenkor egyszerűbb, ha rendelünk. A Játékszigetnél több mint 100 jelmez és kiegészítő közül válogathattok, ha pedig inkább a „kézműves” jelmezeket részesítenétek előnyben, amelyeket akár seperc alatt össze tudtok dobni, akkor ez a 10 rendkívüli, mégis egyszerűen kivitelezhető ötlet a segítségetekre lehet. Mi mindegyiket imádjuk!

#1. 

Szerintem ez az egyik legcukibb jelmez az összes közül, ráadásul nem nagy kunszt elkészíteni sem. Esőfelhő, borús idő ide vagy oda, ezt a jelmezt látván mindenki garantáltan felderül.

#2. 

Abszolút kedvenc a világító medúza jelmez, ha úgy adódik, ezt még utcára is felvenném egy esős napon. Nem kell más hozzá, mint egy átlátszó esernyő, pár szalag, és egy hidegfényű, kültéri led izzósor, és tulajdonképpen kész is!

#3.

Erre mondják, hogy egyszerű és nagyszerű! Apa kinyúlt felsője, sárga ruhafesték, és máris kész van a tükörtojás.

#4.

A séfek korunk szuperhősei. Egyszerű megoldás és garantált siker a farsangi bálon, főleg, ha van nála pár muffin, amit szétosztogathat a rajongók között.

#5. 

Nekem ez az egyik kedvencem, hiszen ki ne szeretné, hogy körülötte forogjon a világ.

#6. 

Ha nem is a világ forog körülöttünk, a centrifuga is megteszi. Ez az egyik személyes kedvencem, ráadásul a kinőtt ruhák sem vesznek így kárba.

#7.

Néhány vattapamacs, kendő, teklagyöngy és kedvünk lenne kezicsókolommal köszönni a saját gyermekünknek. Nem véletlenül mondják, hogy idős korban újra gyerekek leszünk – úgy tűnik, ez fordítva is lehet igaz.

#8. 

Környezettudatos újrahasznosítás, ráadásul annyira menő, hogy nekünk nem is kell túlságosan elmerülnünk az elkészítésében.

#9.

Ez a legegyszerűbb mód arra, hogy a tavalyi hercegnőruhát kicsit „szellemesebbé” tegyük, csupán csak egy olló kell hozzá.

#10.

Hogy én ennek hogy örültem volna – a Hattyúk tava volt a kedvenc balettom, minden nap arra táncikáltam otthon. Mondjuk szülő legyen a talpán, aki ilyen csodás szárnyakat tud készíteni, de talán néhány tortapapír is megteszi.

Képek forrása: Pinterest

Ha további ötleteket szeretnél meríteni, kattints IDE.

Bánosi Eszter


Blog témájú írások

januári programtippek
5 tipp szülőknek a szürke januári napokhoz

2022 január 18 3 perc olvasás

Legnépszerűbb játékok
Melyek voltak a legnépszerűbb játékok 2021-ben?

2022 január 12 3 perc olvasás

Játéksziget fenntarthatóság
Mi mindent tett a Játéksziget a fenntarthatóságért 2021-ben?

2022 január 07 4 perc olvasás